A magyar alapítás (Zalaszántó)
|
Huszti Zoltán Ferenc és családja gondoskodásából a Tátika-hegy alatt levő 17 hektáros földterületen szeretnénk a Betlehemről, Szűz Mária Mennybevételéről és Szent Brúnóról Nevezett Monasztikus Szerzetescsalád nővérei számára monostort építtetni. Huszti Zoltán Ferenc, az akkori zalaszántói polgármester úr, 1997. ápr. 10-én családjának 15 hektárnyi ingatlanát a zalaszántói Szent Kozma és Damján egyházközségének ajándékozta kolostorépítés céljára azzal, hogy a Betlehemi Nővérek katolikus rendnek 2000. dec. 31-éig az építkezést meg kell kezdenie. Sr. Marie Dupont alapító perjelnő először 1996. szept. 19–20-án látogatta meg Huszti Zoltán Ferencet és a telket, majd másodszor 1998. szept. 11–12-én. Ekkor tiszteletét tette Veszprémben is dr. Márfi Gyula érsek úrnál, aki a nővéreknek a letelepedéshez szükséges főegyházmegyei engedélyt 8400-10/2000 sz. alatt 2000. október 12-én magyarul, majd november 29-én franciául is megadta. Sajnos, 2007. október 21-én Huszti Zoltán Ferenc telefonon arról értesítette kuratóriumi elnököt, hogy a Családja – mivel a nővérek 10 év óta nem jöttek ide – visszavonta az adományozást, és így a telek a zalaszántói egyházközség nevéről visszakerült a Családja nevére. |
|||
Tervek |
|||
Információ |
|
Kuratóriumi elnök szóbahozta: Vajon nem lenne-e mégis megoldás az, hogy a BEN-alapítvány venné meg a telket a betlehemi remetenővérek számára? 2008. január 8-án Huszti Zoltán Ferenc 88 éves édesanyja, valamint családja nevében telefonon arról értesítette kuratóriumi elnököt, hogy családja szerint is jó megoldás lenne, ha a BEN-alapítvány venné meg a természetvédelmi területen, a Rezi vár és a Tátika hegy között levő 15 hektáros területet, amelyet jutányos áron 3,75 millió Ft-ért eladnának a BEN-alapítványnak. Mivel a Betlehemi Nővérek-Alapítvány az évek folyamán kapott adományokból fedezni tudja a vételárat, a BEN-alapítvány Kuratóriuma 2008. január 30-án tartott ülésén egyhangú szavazattal a telek megvétele mellett szavazott. A Huszti Zoltán Ferenc családjának tulajdonát képező (Zalaszántói 052/1 hrsz. 7 ha 6000m2, 063/1 hrsz 7625 m2 és 063/2 hrsz 6 ha 6568 m2 nagyságú külterületi „gyep, legelő” művelési ágú, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a NATURA 2000 területéhez tartozó és természetvédelmi területnek minősülő) ingatlanokra vonatkozó ajándékozással vegyes adásvételi szerződést 2008. április 8-án írtuk alá, és utaltuk át a fenti ingatlanok tulajdonjogának átruházásáért az igen kedvezményes 3.750.000.- Ft-ot. (A fenti 15 hektáros ingatlanok együttes forgalmi értéke ugyanis 700.000.- Ft/ha alapulvételével 10.513.510.- Ft.) Sőt a Betlehemi Nővérek-Alapítvány 2008. május 7-ére Huszti Zoltán Ferenctől meghívást kapott Zalaszántóra, amikor is Családja a fenti telkek melletti domb tetején levő (Zalaszántói 052/7 hrsz. 7 ha 2912 m2, valamint 052/8 hrsz. 2050 m2 nagyságú) külterületi ingatlant a BEN-alapítvány számára odaajándékozta, hogy a leendő kápolna ott épülhessen meg. A Keszthelyi Körzeti Földhivatal azonban 2008. május 8-án arról értesített, hogy a tulajdonjog megszerzése iránti kérelmünket elutasítja, mivel a hatályos földtörvény szerint termőföld ingatlan tulajdonjogát csupán közalapítvány szerezheti meg, a „csak” közhasznú Alapítványunk azonban nem. Ezek után kuratóriumi elnök a Zalaszántói Rk. Egyházközséget kereste meg. Pásztor Emmánuel plébános, akivel Zalaszántón 2008. május 7-én személyesen is találkoztunk, szóban késznek is mutatkozott, hogy a fenti telkeket az Egyházközség ajándékozás címén visszavegye a nevére, azonban 2008. július 24-én minden indoklás nélkül ügyvéd által hivatalosan közölte, hogy az említett ingatlanok tulajdonjogát az egyházközség nem kívánja megszerezni. Mivel sem a Veszprémi Egyházmegyei Hatóság, sem a hévízi, sem a sümegi plébános nem tudott pozitív választ adni, Varga János plébános atya, kuratóriumi tag javasolta, hogy keressük meg dr. Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapátot. Ő szíves volt elvállalni, hogy a kb. 17 hektár telkeket Huszti Zoltán Ferenc a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátságnak ajándékozza abból a célból, hogy azon egykor a Betlehemi Nővérek Katolikus Rend magyarországi letelepítésének elősegítésére monostor és kápolna épüljön. Az ajándékozási szerződést Asztrik apát úr 2008. október 8-án írta alá, majd a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság 2008. október 10-én a Betlehemi Nővérek-Alapítvánnyal megállapodást kötött a fenti ingatlanok használatát, fejlesztését, valamint rendeltetésszerű hasznosítását illetően. Ettől a naptól a Betlehemi Nővérek-Alapítvány viseli az ingatlanok fenntartásával kapcsolatos terheket, s húzza azok hasznát. Miután a Földhivatal 2008. november 20-án a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság nevére átírta a fenti telkeket, a 2008. december 28-án kelt szerződésében Huszti Zoltán Ferenc lemondott a haszonélvezeti jogáról, amelynek megváltására a Betlehemi Nővérek-Alapítvány által a Huszti-családnak már átutalt 3.750.000.-Ft szolgált. Minderről 2008. december 28-án kelt levelükben Sr. Isabelle általános perjelnőt is tájékoztattuk. |