Lelkiség


 

Mária Rádió

Szentmise (celebrálja Dr. Aczél László Zsongor pálos szerzetes, a Betlehemi Nővérek Alapítvány kuratóriumi elnöke)    

a hangfelvétel mérete 14 MB

 

A nap evangéliuma  (a műsort vezeti: Zsongor atya)           

a hangfelvétel mérete 12 MB


A szerzetesi Család Szent Brúnó lelki örökségének továbbá annak a kegyelemnek a szegénységben törekszik hűségesnek, amelyben az Istenanya, a Szentháromság nagy csöndjében mindörökké él.

A rend tagjainak életében meghatározó:

az Isten és kivétel nélkül minden ember iránti nagyobb szeretetre való törekvés

  a liturgia
a szentségimádás
Isten igéjének szívükben való őrzése (elmélkedés)
a munka

  Isten színe előtti magány, az elöljáró és az életszabályzat iránti engedelmességben.

A Rend alapítására az Egyház, Mária mennybevételére vonatkozó hittételének 1950. november 1-jén történő kihirdetése adta a felhívást.

Huszonöt évvel a nővérek közösségének megalapítása után úgy tetszett Istennek, a Szűzanyának és Szent Brúnónak, hogy férfi szerzetesi közösség is alapíttassék.

A szerzetesi Család két ága azonos hivatás és szabályzat alapján él.

1998. október 6-án ez a Monasztikus Szerzetescsalád II. János Pál pápától pápai jogú elismerést kapott.

 

Mária mennybevétele


 

Szent Brúnó


 

A görög liturgia


 

Válogatás a rend lelkiségi füzeteiből