Alapítás

A közösség alapítására a Szentlélek Rómában a Szent Péter téren adott indíttatást francia zarándokoknak, amikor XII. Pius pápa 1950. november 1-én kihirdette Szűz Mária mennybevételének hittételét. Megélték, hogy a mennybe felvett Szűzanya életének megvalósítását kéri tőlük az Úr, elrejtve Krisztusban Istennel. Hivatásunk lényeges eleme az Isten igéjének szakadatlan hallgatása a Szűzanya egyedülálló módján. Megértették, hogy Mária volt Jézus első hallgatója, első követője a hitben, aki elkötelezte magát Jézus mellett a hitben, aki elkötelezte magát Jézus mellett egy olyan úton, amely getszemáni agóniájához, a Passióhoz, a Kálváriához vezette, részesedve Fiának fizikai fájdalmaiban és erkölcsi, lelki szenvedésében. Mária – János személyében – elfogadta, hogy az egész születő Egyház Anyjává váljék, amelyet azóta táplál szakadatlan imájával, mialatt Benne egyre erősebb az epekedő vágyakozás egészen elszenderülése végső napjáig – hogy viszontláthassa szeretett Egyszülöttjének ismerős arcát.

Első közösségük egy öreg istállóból kialakított kápolna szegénységében indult. Ez a betlehemi barlangra emlékeztet, amelyben a mennyei Atya a Szentlélek erejéből megtestesült Fiát Szűz Mária által ajándékozta végtelen szeretetében az embereknek. A betlehemi nővéreknek és testvéreknek az a hivatásuk, hogy engedjék magukat bevezetni a Mária által megélt imádásba. A mennybe felvett Szent Szűzzel együtt akarják a Szentháromságos egy Isten Lélekben és Igazságban imádni: figyelve Jézusra, aki az Evangéliumban szól hozzánk, és az Egyház szívében, az eukarisztikus , liturgikus és testvéri közösségben, szüntelen hallgatásban és imádságban, a Szent Brúnó által megfogalmazott életforma szerint. Ezért a teljes csendben és magányban megélt monasztikus (szerzetesi) életet választották, amelyet Szent Brúnótól tanultak. Ez az életstílus arra emlékezteti az embereket, hogy meghívást kaptak a Nagyobbnak szolgálni, elhivatottak az életszentségre, mely Isten örömében, szerető jelenlétében való részvételt jelent ebben az életben.

Teljes magányban élnek: életük legnagyobb részét kis kerttel rendelkező, körülkerített remeteházban töltik, ahol imádkoznak, a zsolozsma egy részét itt ünneplik, lelki olvasmányt végeznek, hétköznaponként itt étkeznek, valamint dolgoznak, hogy életük fenntartásához a szükségest biztosíthassák. Ez a cellában való elrejtettségük Jézus szaván alapszik: “Te amikor imádkozol, menj be szobádba, zárd be az ajtót, s imádkozzál rejtekben mennyei Atyához!” (Mt 6,6). A szentmise után fél óra hálaadás van. A délelőttöt a cellában imával és tanulmányokkal töltik, délután fizikai munkát is végeznek. Naponta kétszer étkeznek csupán. Korán van a lámpaoltás, hogy a 8 órás pihenés után már hajnal előtt felkelhessenek, s a bibliai okos szüzek példájára virrasztva várhassák a mennyegzőre érkező isten Vőlegényt.

De ugyanakkor testvéri közösségben is élnek: a testvérek, illetve nővérek naponta kétszer összejönnek a templomban, hogy az Olvasmányos imaórát valamint a Reggeli dicséretet, illetve az Esti dicséretet együtt ünnepeljék. A szentmise, mint a nap középpontja ezen imaórák egyikéhez csatlakozik. A vasárnapot, mint Krisztus feltámadásának napját közösségben ünneplik, s a Befejező imaóra (Completórium) kivételével minden imaórát a templomban végeznek. Közösen ebédelnek, miközben lelküket az asztali olvasmány hallgatásával táplálják. Közösen sétálnak, s a napi evangéliumról beszélgetnek. A hétfői nap sivatagi nap, s ezért egészen a magányos imádságnak van szentelve, mivel a csend és a magány különleges érték illetve lehetőség az Istennel való találkozásra. Ezen a napon csak a szentmisét ünneplik közösségben. (Ilyenkor általában még vendégeket sem fogadnak.)

Akit Isten titokzatos hívása – amelyet nehéz elmondani vagy leírni – elvezet oda, hogy jobban szeresse az élő és Erős Isten csendes és rejtett jelenlétét minden más jelenlétnél, az a jelentkezés után első évben már élheti ugyan a betlehemi kis testvérek vagy nővérek életét, de még csak mint tanuló “az élet iskolájában”. Egyben elsajátítja a francia nyelvet is, amely a testvériséget összekötő közös nyelv. Az “életiskola” után van a beöltözés, majd a két év jelöltidő és a két év noviciátus után tehet a jelölt fogadalmat, először öt esztendőre. A noviciátus ideje után mindenki életmódot választ a Testvériség felelőseinek elbírálása szerint. Ez lehet végleges, de lehet e teljes életút egy “állomása” is. Így lehetnek cellák remetéi, akiknek céljuk a sivatag Szentek Szentjében élő Istennel való közösség. Számukra a külső csend és a magány arra szolgál, hogy állhatatos hívással kitartsanak a Magasságbeli Isten szerető jelenlétében nappal és éjszaka, a halálig. Ez az érték vezeti őket egyre világosabban a különösképpen csendes és magányos élet választása felé. Lehetnek továbbá szolgáló remeték, akik a monostorban laknak, s bár ugyanaz a hivatásuk van a csendre és magányra, mégis magukra vállalják a munka felelősségét, de mindig a monostoron belül. Önkéntes áldozatot hoznak, de csak meghatározott időben, a magány és a csend bizonyos külső körülményei között dolgoznak azért, hogy minden szükségesről gondolkodjanak, amit egy rendezett közösségi élet megkíván.

Férfi közösségüket 1976-ban alapították, ugyancsak a Szent Brúnó által megszentelt francia földön, és egy további kanadai valamint olasz monostorban kb. 30 szerzetes él (köztük egy magyar is). A nővérek kolostorainak száma 24 (Franciaország, Belgium, Izrael, Ausztria, Spanyolország, USA, Olaszország, Németország, Argentína, Kanada, Litvánia, Chile). Ezekben több, mint 400 nővér éli a karthauzi apácák ruhájára emlékeztető ruhában Betlehem, csendes, elvonult életét. Szó van belga, lengyel, fülöp-szigeteki, koreai, indiai és magyarországi alapításról is. De bármennyire is elzárt is az életük, mégis nyitottak embertársaik felé. Azok számára, akik bizonyos időt az Úr csendes imádásában és teljes visszavonultságban akarnak eltölteni, a lehetőségeknek megfelelően vendégszobát biztosítanak. Kérésre a vendégekkel lelki beszélgetést is folytatnak. Kivétel a hétfő, amikor még a vendégfogadás is szünetel.

“Hogy a pusztaság magánya és csendje milyen isteni örömmel tölti el azokat, akik ezt szeretik, csak azok tudják, akik már megtapasztalták.” (Szent Brúnó) A Betlehemi Nővérek szerzeteskongregációját az egyház 1986. június 24.-én ismerte el egyházmegyei jogon. A teljes monasztikus család, 1998. Október 6.-án, Szent Brúnó ünnepén kapta meg a pápai jogú elismerést. Az erről szóló határozat a honlap további részén olvasható.

Vissza